Na, akkor mesélek egy kicsit. Hétfőn nem volt nekünk tanítás, mert orvosi vizsgálatra mentünk az egész osztállyal. Nagyon élvezetes volt, mondhatom. Ugye először hallásvizsgálatot végeztek, amin tökéletesen átmentem, szóval rendesen hallok. Mily' meglepő. Utána vérnyomásmérés, testsúly, testmagasság és látás. Nem számítottam rá, hogy nekem is kell majd olyan számokat olvasnom, mint a szemészeten, de a védőnő nem hitte el, hogy szemüveges vagyok. Vicces lehetett, mert eleve a piros csík felett kezdtem, ugyanis alatta nem láttam semmit, és még felül is volt, amit elrontottam :D Dehát istenem, ha nem akarom hordani, nem hordom. Nekem elég annyi, hogy ha a táblát nem tudom elolvasni, akkor felveszem, vagy itthon tévézésnél, és ennyi. Mindegy. Később megérkezett a doktornő is, akinél már ugye le kellett vetkőzni, megtapogatott, megnézte hogy van-e gerincferdülésem, és már végeztem is.
A váróteremben volt egy kis incidens, mivel az egyik lány nem igazán kedveli Esztert, ezért mikor egy icipicit átcsúszott az ő székére (ugyanis mi ketten osztoztunk eggyen) akkor kitört a harmadik világháború, és úgy elkezdett hisztizni, hogy az hihetetlen. Komolyan, mintha már évek óta erre az alkalomra várt volna. Azonkívül hogy ilyen látványosan ki nem állhatja a barátnőmet, leginkább az zavar hogy velem viszont emberien tud beszélni. Ne beszéljen! Ne is szóljon hozzám, egy ilyen ember társaságára nincs szükségem. Fuj.
És Eszter olvasott a tenyeremből. Állítólag nagyon hosszú életem lesz, amiben végig egyetlen egy embert szeretek majd (ez már rosszul hangzik) és egy gyerekem fog születni. Remélem ha csak egy, akkor legalább kislány lesz. Annyira szeretném. Bár, ha Belőle is ilyen nyafogó, plázába járó ribanc lesz, mint a mostani tinédzserek egy része, valószínűleg csalódom majd egy picit, de akkor is az én lányom lesz. Felelős leszek Érte. Igazából, valamiért kételkedem abban, hogy jó anya lennék majd.

- kinéztem magamnak egy körömlakkot, majd adsz pénzt hogy megvehessem?
- már megint? milyen színű?
- méregzöld.
- nem.
- nem vehetek magamnak körömlakkot? ..
- nem. mindig olyan idióta színeket választasz, állandóan csak feltűnősködni akarsz. miért nem lehet végre valami szolidat? de erre megy ki az egész, igaz? hogy feltűnő legyél, mert mással nem tudsz.

Tévedsz, anya. Nagyon sok minden mással is ki tudnék tűnni, ha akarnék. Szerintem örülhetsz, hogy eddig csak ilyen szolidan próbálkoztam. Egyébként is, az önkifejezés nagyon fontos.

Életem talán legeseménydúsabb (több mint) egy hónapja volt ez, a lényeges történéseket viszont nem oszthatom meg, nem szeretném darabokra törni a rólam alkotott képet. De mégse terjesztek olyasmit ennek érdekében, ami ne lenne igaz, nem úgy mint egy bizonyos személy. Hogy lehet az, hogy valakinek ilyen orbitális hazugságokat is könnyen megbocsájtanak, csak azért mert külsőleg vonzó és állítólag értelmes? Nem értem. Talán sokan valóban nem jönnek rá, hogy három évet csak úgy huss, lefaragott a korából. De művészinek művészi ember, ez vitathatatlan.
Furcsán érzem magam. Annyi mindent akarok, de leginkább mégis belül változnék. Olyan szeretnék lenni aki tehetséges, például a zenében. A zongora egy bonyolult hangszer, elismerésre méltó ha szépen tudnak játszani rajta. Jó volna kevésbé befolyásolhatónak és naívnak lenni, és nem bízni ennyire az emberi jóságban, mivel eddig minden azt mutatja, hogy az bizony elég csekély. Viszont vannak még jók, én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy megtaláltam Őket. Mondanám hogy angyalok, de Ádisnak ez minden bizonnyal nem nyerné el a tetszését :] Ezért lehetnének mondjuk tündérek. Így egy szavad sem lehet, a tündérek egy cseppet sem gonoszak.
Régesrég valakinek a tündérhercegnője voltam. Hogy telik az idő, és milyen könnyen eltűnnek mellőlem az emberek.. Szomorú.

 hangulat: nyugodt    zene: jes - lovesong
Azt olvastam, tegyem fel a kérdést, hogy mit teszek annak érdekében, hogy jobban érezzem magam. A válasz: semmit. Egyáltalán semmit. Bámulom ahogy egyre csak növekszik a hó, ahogy hullanak azok a csöpp kis pelyhek, olvasok és néha simogatom a macskát, de semmi jelentőset nem teszek, ezektől nem leszek jobban. Csak úgy vagyok. Nincs is kedvem szinte semmihez, legszívesebben egész nap benn lennék a melegben, a szobámban; bekuporodnék az egyik fotelembe, és egy végtelen történetet olvasnék. Olyan idegesítő, hogy egyszer mindennek vége lesz. A meséknek, a barátságnak, a szerelemnek, a boldogságnak, a napfénynek. Mindennek, ami nekem fontos. Jó lenne, ha végtelen volna és örökké tartó.
Furcsa hogy valaki milyen tökéletesen tudja mit érzek, annak ellenére, hogy szinte alig ismer. Valóban hiányzik egy olyan ember az életemből, aki se nem barát, se nem szerelem, de bármit elmondhatok Neki, az egyszerű hétköznapoktól kezdve a legtitkosabb vágyakig, és Ő nem ítélne el értük. Újra találnom kell egy ilyen embert.
Néha olyan szívesen meghalnék vagy csak elaludnék sok-sok évre, de bevallom, nagyon hiányozna ez az élet. És betartom az ígéretem; boldog leszek. Csak sajnálom, hogy nem Veled.

"Arról, hogy a szívek összetörnek. De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi sanzonénekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani... Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja."