Ismét bebizonyosodott, hogy a rossznál igenis lehet sokkal rosszabb. A péntek este/szombat hajnal eseményeire nem szívesen emlékszem vissza. Kicsit szégyellem magam, mert eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy mások előtt sírtam. Nem szeretem, ha látják hogy mennyire sebezhető vagyok, és olyan emberek próbálnak vígasztalni, akik nem számítanak nekem. Aranyos volt Tőlük, ahogy igyekeztek, de nem értek egyet Velük. Igenis magasabban van L. azon a képzeletbeli ranglistán, mint az a másik személy. Mindegy, ezt most nem érthetitek, nem is baj. Maradjunk annyiban, hogy mindig mindenkinek az kell, amit/vagy akit nem kaphat meg. Szóval miután kezdett elmúlni a három sör hatása, és kellőképp rosszul voltam a citromtól, és attól hogy én hülye úgy iszom, mint a vizet, elindultam haza. Nélküle. Félúton találkoztam egy rendes lánnyal, aki figyelmeztetett, hogy inkább menjek át a másik oldalra, mert errefelé van egy hajléktalan, aki zaklatja a járókelőket. Látjátok, azért van aki még képes ilyenért is szólni, nem olyan szörnyűek az emberek. Az alvás elég könnyen ment, nem kellett sokáig várni, de az a kis idő is örökkévalóságnak tűnt, ugyanis a két takaró alatt rázott a hideg. Kezdtem félni, hogy belázasodom vagy hasonló, de nem.
Kaptam egy levelet. Ez volt a tetőpont. Hirtelen nem is tudtam mit gondoljak, mit érezzek. Nem vagyok képes eldönteni, hogy komolyan gondolta-e vagy csak azért írta ilyen érzéketlen hangnemben, hogy tényleg ne keressem többet. Annyira váratlanul ért, és el sem tudom mondani mennyire rosszul esett, de ha ez a kívánsága, akkor így lesz. De, én nem semmitmondó emberi kapcsolatnak tartottam. Igenis fontos volt, szerettem, de.. Zsolti, ha ilyen könnyen képes vagy eldobni a barátnőd és a beteges féltékenysége miatt, aminek nincs semmi alapja, akkor cseppet sem sajnálom, hogy ezentúl nem mondhatlak a barátomnak vagy jó ismerősömnek. Legyetek boldogok.
Olvasás helyett azt hiszem most a Skins-hez menekülök. Aztán mondjuk megnézem a Holt költők társaságát vagy a Parfümöt. Vagy ilyesmi. Még csak tízszer láttam. Temérdek időm van. Bár, fényképezni szerettem volna, csak errefelé kicsit borús az idő, és így inkább nem sétálok ki az erdőbe. Egyedül úgyse érdekes.

Muse - Resistance
Az új kedvenc.

2010.03.14. 15:54, chloé

Hozzászólások (2)

- törölve -
Néha jobb nem közzétenni valamit, hátha a másik megbántódik. Bármennyire rosszul esik néha, hogy ennyire nem törődsz velem, én nem szeretnék Neked fájdalmat okozni, "kis barátnőm". Abban a 332 szavas fel nem töltött jegyzetben mindent kiírtam magamból, ami fájt, majd átgondoltam, és töröltem az egészet a francba. Jobb ez így. A lényeg, hogy hiányzik az a lány akivel régen olyan jó barátok voltunk. Megváltoztál, újra, de most rossz irányba. És a legszomorúbb, hogy ebből semmit nem veszel észre.
Az egész osztályban rajtam kívül nagyjából három embernek tetszett még Az arany virágcserép. Mert hogy túlságosan elvont. Őszintén nem értem, miért ilyen kritikusak ezzel a könyvvel, szerintem a kötelezők közül ez volt eddig a legkellemesebb. Könnyen lehetett olvasni, érdekes is volt, nem olyan reális és drámai, mint a többi. Hát, úgy látszik Ők ilyen földhözragadtak, amivel nincs is különösebb gond, mert van akinek ez tetszik, van akinek az, de miért akarják meggyőzni a másikat arról, hogy már pedig Hoffmann alkotása hülyeség, és szépen, nőiesen: egy nagy szar? Ez ugyanolyan, mint a tolerancia. Senki nem kéri, hogy szeresse, csak tűrje el hogy létezik olyan is, aki más véleményen van. Szerintem ez nem lenne olyan egetrengetően nagy elvárás, hogy lehetetlen legyen teljesíteni.
Ha már szóba került a tolerancia: Amazon mutatott tegnap egy videót, ahol értelmesebbnél értelmesebb emberek vitatkoztak egymással az emo, és a punk stílusról. Véleményem szerint, Náluk azért megfelelőbb személyeket is találhattak volna. Az egész úgy kezdődik hogy az "emócionális" (ami nem mellesleg tökugyanaz, mint az emo, de Ő azért kikéri magának hogy nem ez, hanem amaz, hát rendben) fiú már nem is vallja annak magát. Innentől kezdve aztán tényleg nagyon hiteles a szónoklata. Nem azt mondom, van igazság abban, amit mond, mert sok "emo" valóban letagadja az addigi stílusát, ha olyan emberek közé kerül, akik azt nem tolerálják, ahelyett hogy kiállnának amellett amik - vagy amik nem, mert ugye elég nagy divat lett. Később látható a kis felugró részben a punk srác véleménye, vagyis hogy a másik fiú műveletlen. Nos, én szánakozva hallgattam végig a kedves fiatalembert. Neki más fogalom lehet az értelem, és a műveltség. Jött az idióta példáival, hogy Ő ilyen meg olyan 14 évest látott, de egy egész stílust nem lehet megítélni egy-két ember alapján. Szerintem. A műsor tetőpontja viszont kétségkívül az volt, mikor bejött az anyukája, aki rockernek vallja magát és volt egy olyan mondata, hogy "inkább punk legyen, mint emós". Mert Ő aztán tudja. Komolyan, biztos még több tapasztalata van ezzel a stílussal kapcsolatban, mint a kicsi fiának :D A médiában általában nem azért szoktak szerepelni a stílusirányzatok, hogy bemutassák milyen jó, hanem kiragadnak belőle minden rosszat, minden tévhitet és azokat reklámozzák folyamatosan. Így nem csoda, hogy ennyi előítélet születik, holott közöttük is nagyon-nagyon sok rendes ember van, már ha azokat nézzük, akik valóban azok, amiknek vallják magukat.
A műsorral kapcsolatban pedig, ez rosszabb, mint a Mónika show. Ekkora baromságokat még ott is ritkán adnak le, de ugye ez Magyarország, erre vevők az elcsökevényesedett agyú emberek. Ezt figyelembe véve, már nem is csodálkozom annyira, hogy Az arany virágcserépnek nincs mindent elsöprő sikere az évfolyamban. Béke.

surrender to my love
sacrifice your soul
your picture in the frame
is fading like a ghost
never say goodbye
never be alone
never say goodnight
never say die..

drink this blood and we'll become immortal baby
this love, is breaking the one last
/The Rasmus - Immortal/

2010.03.05. 21:57, chloé

Hozzászólások (3)

Újabban nagyon érzékeny tudok lenni. Ne haragudj, hogy pont Neked sírtam, de akkor már igazán kikívánkozott. Fáj hogy szerinted ennyire nincs közöm Hozzá, pedig el se tudod képzelni mennyire szeretem, és mennyit beszéltünk már akkor is, amikor Te azt se tudtad, hogy egyáltalán a világon van.
Lehet hogy én nem tettem annyi mindent Érte, de nem is volt annyi lehetőségem rá, mint Neked, különben én is mindent megtettem volna, ami tőlem telik. Persze, tudom, megoldhattam volna, ha nem félnék úgy a következményektől. Viszont, köszönöm hogy próbálsz vigyázni Rá, ezért hálás vagyok. De azért mert Téged jobban szeret, én még mindig a barátja vagyok, ugyanúgy jogom van tudni hogy mi van Vele, mint eddig.

***

– És maga szerint ez normális? – kérdezte a rabló.

– Ugyan kérem! Hát mi a normális? Gyermekeket nemzeni a biztos halálra? Ez ön szerint normális? Döglött állatok húsát ebédelni? Ez normális? Könyveket írni a többi millió könyv mellé? Normális?

– Szóval maga tudja, ki vagyok…

– Tudom. Ezt a bajszot nem lehet eltéveszteni. De ez most nem számít. Móricz úr, én hiszem, hogy perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak, vagy mondjuk patikusnak. Minden normális, művész úr, és persze semmi sem az. Önnek magyarázzam? Mert normálisnak lenni csak valamihez képest lehet. De erről a valamiről nekünk nincsen semmiféle tudomásunk. Ha majd lesz, kérem, akkor eldönthetjük, ki volt nagyobb idióta. Az, aki ötven évig minden éjjel együtt hált a hájas, bibircsókos, izzadságszagú feleségével? Vagy az, aki pompás legyekkel szerelmeskedett?

Móricz Móric lekapta kalapját, mérgesen húzta le fejéről a harisnyát, és a padlóra vágta.

– Ember, ezt nem mondhatja komolyan! Maga összefekszik a legyekkel? De hiszen ez lehetetlen!

– Ugyan, már miért volna lehetetlen? A szerelem csodákra képes, kérem.

2010.02.28. 21:27, chloé

Hozzászólások (1)

Talán érzéketlen bunkó vagyok, de mostanság sok embernek nem írok vissza azon a bizonyos programon. És ahogy azt illik, egy kicsit bűntudatom is van emiatt, de miért kellene olyasvalakivel beszélnem, akit nem kedvelek igazán? Hogy illedelmességből csevegjek Vele a mindennapokról, és a hogylétemről, ami valószínűleg nem is érdekli, csak Ő is udvariasságból felteszi ezt a kérdést? Miért nem jut ezen túl szinte senki? Miért van az, hogyha rámjön a gondolkodhatnék, bárkinek, akárkinek elkezdek hosszú sorokat pötyögni a meglátásaimról, a véleményemről, arról amit nem értek, és Ő egy vigyorgó fejjel válaszol? Ez milyen már? Arra gondoltam, talán valami butaságot írhattam, de visszaolvastam, és nem. Vagyis, szerintem nem. Mégis vigyorog. Nos, ez azért lehet mert Ő még nem elmélkedett olyasmin, és nincs is hangulata hozzá, ezért inkább odavág nekem egy ilyet, azzal hogy "nesze neked, lusta vagyok gondolkodni, elégedj meg ennyivel"? Mi a francnak kellene egy olyan emberrel beszélgetnem, aki magasról tesz arra, hogy mit mondok, valószínűleg nem is veszi komolyan, mert ahhoz van hozzászokva, hogy a másik ember a nap huszonnégy órájában löki a hülyeséget, és ráadásul az iskolám alapján ítél meg, csak mert nekem sikerült még anno annyi pontot összeszednem, hogy nem olyan helyre kerültem, ahova még a négyszer bukott tanulókat is felveszik? Ez de szép hosszú kérdés lett. Na, most kiadtam a feszültséget, már nem szúrhat a szívem. Bárcsak mindig ilyen apró problémáim lennének, mint a primitív emberek.
Gondoltam megemlítem, hogy ma kikaptuk németből a próbaérettségit. Hát, a tanárnő nem volt elragadtatva, de az Ő hibája, mert múlt hétfőn meglepetésszerűen hozta be a feladatokat, holott keddről volt szó. Azért ahhoz képest szerintem nem lett rossz, a 113 pontból 84-et sikerült elérni. A hallással kapcsolatos feladatok, szóval mikor magnóról hallgattunk szöveget, az majdnem hibátlan lett, csak egy pontot vesztettem, mert a kiegészítős szöveg valami hihetetlen béna volt. Szóval, tudom hogy lehetett volna sokkal jobb is, tőlem most ennyire tellett. És ha belegondolok, ezek érettségi feladatok, ami majd csak két év múlva lesz, ahhoz képest jó. Mostanában megvan az erős négyesem németből. Emlékszem, az első évben a tanárnő nagyon mérges volt, és mindig nyaggatott hogy tanuljak végre. Egyszer kettes is lettem, pedig a nyelvek azért tényleg nem a nehéz tantárgyak közé tartoznak.
Ádis, remélem tisztában vagy vele, hogy ha sikerül rábeszélni anyát, én nem hagyom hogy igyál. És talán így a mindennapokban is bevezetem, hogy ha Te lerészegedsz, akkor én is. Ha már a saját egészséged nem érdekel.. De legalább egyszer igazán hallgathatnál rám, hiszen csakis jót akarok Neked. Tudod, hogy szeretlek.

"A csengőzsinór leereszkedett és fehér, átlátszó óriáskígyó lett belőle, a kígyó körülölelte, egyre szorosabban tekerődött köréje és egyre erősebben szorította, úgy hogy porhanyóssá őrölt tagjai recsegve letöredeztek, ereiből kifröcskölt a vér, beleömölt a kígyó átlátszó testébe s vörösre festette. "Ölj meg! Ölj meg!", akarta kiáltani szörnyű rettegésében, de kiáltása csak tompa hörgés lett. A kígyó felemelte fejét és hosszú hegyes izzó ércnyelvét Anselmus mellének szegezte, ekkor hirtelen éles fájdalom feltépte élete ütőerét és Anselmus eszméletét vesztette."
/E.T.A. Hoffmann - Az arany virágcserép/

Luke Pickett - Going down with this ship
Annyira tetszik.

2010.02.16. 21:14, chloé

Hozzászólások (6)

Azt vettem észre, hogy újabban jobban látok a sötétben. Már nem nyitom nagyobbra a szemem, ahogy eddig tettem. Viszont a félelmeim és a rémképek megmaradtak. Azt hiszem, leginkább talán a szellemektől tartok, amikről eddig váltig állítottam, hogy nem léteznek, de a dokumentumfilmek, az az egy-két thriller amit láttam, és bizonyos reklámok megtették a hatásukat. Régen minden este lámpafénynél aludtam el, és rögtön megéreztem, ha valaki lekapcsolta. Ma már nem ennyire durva a helyzet, jobb esetben sötétben alszom, csak akkor van világosság ha forgolódok, és véletlen felkapcsolom. De néha rámjön a rettegés, és elképzelek dolgokat. A szobám egész nagynak számít, és mivel nem látom az egyik végéből hogy mi van a másik oldalon a szekrény vagy a fotelok mögött, néha odaképzelem hogy figyel valaki. Gyakran van olyan is, hogy gondolok egyet és nem mászok, hanem egyenesen beugrom az ágyamba, nehogy két kéz elkapja a lábam, holott nincs is alatta rés. Az lenne még szép, ha volna. A felakasztott kutyás rémtörténet után mennyi rémisztő szörnyeteg bújhatna meg ott, akik a háziállat helyét elfoglalva, vértől bűzlő szájjal megnyalnák a lelógó kezem, hogy miután álomba szenderedtem, engem is szétszaggassanak.
Itthon a legtöbb ajtó üveges, ha nem is az egész, de a fele biztosan. Mikor nagyi házrészéből sétálok vissza hozzánk, mindig attól félek, hogy mikor becsukom a konyhaajtót, valaki rátapad a másik oldalon. Ugyanez van a vendégszobánál is, mert az mindig olyan sötét. Az egészben az a vicc, hogy nagyjából öt ijesztő filmnél többet nem néztem meg életemben, mert tudom magamról, hogy nem bírnám lelkileg. Ahhoz hogy borzongjak, nekem bőven elég egy-egy bűnügyi sorozat (amiket egyébként imádok). Félelmetes milyen emberek közt élünk, mert ha nem is valósak a történetek, némi alapjuk mindenképp van. És, az ember a leggonoszabb élőlény.

A "bővebben" gombra kattintva képeket találtok, ugyanis ma fotózni voltunk a folyóparton. Igen, ebben a hidegben és igen, esőben.

2010.02.11. 22:48, chloé

Hozzászólások (9)

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |