Víz szisszen a zúgón: kőzsilipen át
Zuborogva a sötét tóba hull.
A felszínén egy abszurd hattyú-árny
Függeszkedik. Az elme elborul:
A tükörképet mélybe rántaná.
A nagy narancs nap lassan elmerül.
Zord ciklopsz-szeme többé nem tekint
A kopár tájra, mert látványa fáj.
Felborzolt gondjaimmal varjúként
Gubbaszkodom. Közel a téli éj.
A zörgő nádas talpig jégben áll.
Rideg rézkarcként a szemembe fagysz.
Már dér lepi haragom ablakát –
Hogy sarjad újra, miféle vigaszt
Talál reményem itt? Vad pusztaság.
Sylvia Plath: Téli táj, varjakkal
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
hangulat: nyugodt 
zene: jes - lovesong
Azt olvastam, tegyem fel a kérdést, hogy mit teszek annak érdekében, hogy jobban érezzem magam. A válasz: semmit. Egyáltalán semmit. Bámulom ahogy egyre csak növekszik a hó, ahogy hullanak azok a csöpp kis pelyhek, olvasok és néha simogatom a macskát, de semmi jelentőset nem teszek, ezektől nem leszek jobban. Csak úgy vagyok. Nincs is kedvem szinte semmihez, legszívesebben egész nap benn lennék a melegben, a szobámban; bekuporodnék az egyik fotelembe, és egy végtelen történetet olvasnék. Olyan idegesítő, hogy egyszer mindennek vége lesz. A meséknek, a barátságnak, a szerelemnek, a boldogságnak, a napfénynek. Mindennek, ami nekem fontos. Jó lenne, ha végtelen volna és örökké tartó.
Súgó
Hali!
Olvasom a blogod és bennem is egyre több kérdés felmerül a már meglévő rengeteg mellé. Hogy miért van ez így és miért nem úgy. De aztán rájövök nem érdemes annyit rágódni rajta, úgysem jön magától a válasz. És igen egy ilyen emberre sokaknak szüksége van. Sőt. Én egy darabig úgy éreztem hogy a füzet-naplómnak mindent elmondhatok. Igen, oda leírhatom. De mit is várhatok még? Az nem mondja azt hogy: Igen ezt kellett tenned! vagy hogy: Miért is ne! Vágj bele! Az csak némán befogadja és megtartja magának a véleményét. Most elég dilis vagyok hogy úgy beszélek egy füzetről mintha akár lehetne is egy élő/érző lény. De már nem érdekel. Meg is őrülhetek lehet jobb lesz. Na de nem is ezért akartam írni ide.
A pszichológusra visszakanyarodva, hát én az szeretnék lenni. Igazából nem értem miért írom ezt ide, mivel nem igazán osztottam meg ezt még lelkekkel... Mindegy is Úgy vagyok vele, ha már a magam baját nem oldhatom meg (mert ugyebár nem vok ahhoz elég jó... bár nem ez a legmegfelelőbb eelmélkedés, ez most nem számít)(magammal egyébként már megbékéltem, csak a világgal nem...) másokon azért segíthetek. És úgy érzem, az jó érzés lehet. És hogy én majd olyan leszek aki tényleg egy semleges személy akinél biztos helyen vannak az érzések. De sose lehet tudni, mi lesz az elképzelésekkel (mondom, én a bazinagy élettapasztalatommal ... pff ) de ha tezsünk érte akkor ha majd elbuktunk, nem mondhatjuk azt, hogy meg sem próbáltuk... ;)
Jó volt megosztani ezeket a sorokat egy "semleges személlyel". :)
Minden jót ( vagyis inkább minden lehetségeset)!
Szép a blogod, és tetszik, amit és ahogyan írsz, szóval szerintem még visszatérek... :)