cocain.b13.hu

"Volt benne valami vigasztaló, hogy összeestem, és hogy mélyebbre már nem eshetek."

Néhány napja levelet írtam egy pszichológusnak. Azt hittem, segít majd egy kicsit, ha egy szakembernek is elmondom az érzéseimet, gondolataimat. Az első levél után kedvesnek tűnt, reméltem hogy talán ő megért majd, és képes megválaszolni a kérdéseimet. Miután visszaírtam neki, napokig nem reagált. Mindent leírtam ami bántott, megosztottam vele az összes kibaszott érzésemet, hogy sokszor mennyire egyedül érzem magam, hogy túl könnyen pótolható vagyok, semmivel nem érek többet másoknál. Megkérdeztem tőle, hogy ez normális-e, másokban is megfordulnak-e ilyen gondolatok, más emberek is bántják-e magukat, de nem kaptam választ... Annyit tanácsolt, hogy forduljak egy helyi pszichológushoz, mert szent meggyőződése, hogy szükségem van rá. Nem tudom, talán rosszul választok, de már másodszorra csalódom bennük. Azokat a sablonszövegeket, amiket lenyomott, nem igazán tudom mire vélni. Így utólag csakis magamra vagyok dühös, mert anélkül hogy bármit is tudnék róla, a bizalmamba fogadtam egy ismeretlen embert, olyasmiket osztottam meg vele, amiket szinte senkinek nem mondok el. Én meg szoktam becsülni mások bizalmát, és furcsa látni hogy fordítva nincs így. Mindegy, egyedül én bírok segíteni magamon. És Ádis, de ennyi. Több pszichológusról hallani sem akarok.

Letagadom, bazdmeg, nekem nincs családom. Nincs apám, soha nem is volt, még csak ahhoz hasonló sem. Nem is próbált az lenni egyszer sem. Az anyámat 12 éves koromban eltemettem magamban. Ahogy most viselkedik velem, az alapján sajnos nem nevezhetem annak, az én szememben nem ilyen egy anya.
Pandóra ma hozta világra a kiscicáit, két fehér és egy fekete-fehér foltos. Nyöszörgött, és láttam rajta hogy fáj Neki, de megint nagyon ügyes volt. Olyan édes volt, hogy nyalogatta és tisztítgatta őket, majd dorombolt mikor elkezdtek szopni. Tavaly megtartottuk a kicsiket, de anya most ragaszkodott hozzá, hogy nem... Néhány perce itt volt a szomszéd nő, akit még az átlagosnál is kevesebbre tartok az előítéletei és a pletykálgatásai miatt. Látszik rajta, hogy lenne ideje művelődni egy kicsit, hiszen nyugdíjas, ehelyett folyton azzal van elfoglalva, hogy szappanoperákat néz vagy másoknak dicsekszik azzal, hogy neki milyen édibédi unokája van. Tehát itt volt, és elvitte magával a cicákat, a nagyival nevettek közben, anya pedig azon a nyálas-behízelgős hangján köszönte meg, hogy ő öli meg helyette. Sajnálom, én ilyen vagyok. Nem tudom értékelni azokat az embereket, akik megelégszenek a középszerűséggel, és olyan munkát végeznek, amihez nem kell használni az agyukat. Lehet hogy arrogáns vagyok, sőt, tudom magamról hogy így van, de vállalom. Ha ilyenek a "normális" emberek, hogy nevetve gyilkolnak meg egy védtelen állatot, én büszke vagyok arra, hogy másnak születtem.
Hallom, ahogy keresi őket és megszakad érte a szívem. Ők hol rejtegetik a szívüket?