ólomnehéz levegővétel

What if I disappear... ?

Letagadom, bazdmeg, nekem nincs családom. Nincs apám, soha nem is volt, még csak ahhoz hasonló sem. Nem is próbált az lenni egyszer sem. Az anyámat 12 éves koromban eltemettem magamban. Ahogy most viselkedik velem, az alapján sajnos nem nevezhetem annak, az én szememben nem ilyen egy anya.
Pandóra ma hozta világra a kiscicáit, két fehér és egy fekete-fehér foltos. Nyöszörgött, és láttam rajta hogy fáj Neki, de megint nagyon ügyes volt. Olyan édes volt, hogy nyalogatta és tisztítgatta őket, majd dorombolt mikor elkezdtek szopni. Tavaly megtartottuk a kicsiket, de anya most ragaszkodott hozzá, hogy nem... Néhány perce itt volt a szomszéd nő, akit még az átlagosnál is kevesebbre tartok az előítéletei és a pletykálgatásai miatt. Látszik rajta, hogy lenne ideje művelődni egy kicsit, hiszen nyugdíjas, ehelyett folyton azzal van elfoglalva, hogy szappanoperákat néz vagy másoknak dicsekszik azzal, hogy neki milyen édibédi unokája van. Tehát itt volt, és elvitte magával a cicákat, a nagyival nevettek közben, anya pedig azon a nyálas-behízelgős hangján köszönte meg, hogy ő öli meg helyette. Sajnálom, én ilyen vagyok. Nem tudom értékelni azokat az embereket, akik megelégszenek a középszerűséggel, és olyan munkát végeznek, amihez nem kell használni az agyukat. Lehet hogy arrogáns vagyok, sőt, tudom magamról hogy így van, de vállalom. Ha ilyenek a "normális" emberek, hogy nevetve gyilkolnak meg egy védtelen állatot, én büszke vagyok arra, hogy másnak születtem.
Hallom, ahogy keresi őket és megszakad érte a szívem. Ők hol rejtegetik a szívüket?

2011.04.17. 19:09, chloé Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2011.07.19. 09:37
InesDillard
I opine that to get the loans from creditors you must have a firm motivation. However, one time I have received a consolidation loan, just because I wanted to buy a house.
2011.05.28 21:41
ginewer

Most kezdtem olvasni a blogod, de máris megálltam ennél a bejegyzésnél. Nagyon szomorú, de miért is????

Azt a cicust meg kellene operáltatni. Én is ezt tettem. A cicám szült három bűbájos picurt, utána megműttettem és azóta nincs ilyen gond. Nagyon jó helyre kerültek, folyamatosan kapok hírt róluk, de mégis....egy darab a szívemből. Ezt nem bírnám ki újra.

Nálad is ez lenne a legjobb megoldás és ettől jobban éreznéd magad.

 

2011.05.28. 21:41
ginewer

Most kezdtem olvasni a blogod, de máris megálltam ennél a bejegyzésnél. Nagyon szomorú, de miért is????

Azt a cicust meg kellene operáltatni. Én is ezt tettem. A cicám szült három bűbájos picurt, utána megműttettem és azóta nincs ilyen gond. Nagyon jó helyre kerültek, folyamatosan kapok hírt róluk, de mégis....egy darab a szívemből. Ezt nem bírnám ki újra.

Nálad is ez lenne a legjobb megoldás és ettől jobban éreznéd magad.

 

2011.04.29. 10:15
Ewe

Olvasom a bejegyzéseid... akartam írni  nagyon sok helyre, de msot jött el a pillanat,hogy kötelezőnek érzem azt,hogymeg osszam veled a gondolataimat.

Nekem annyi szerencsém volt ilyen kismacska ügyben, hogy mikor édesanyám meglátta őket nem volt szíve bántani  őket( meg ugye azt sem szerette volna,hogy más bántsa...mert "milyen aranyosak" )
Viszont volt egy kutyánk, imádtam. De elég vad volt,csak engem és anyát tűrt meg, mikor megszületett kis húgom nevelő apámmal úgy döntöttek,hogy a kutyát megkell ölni...és mikor kinéztem az ablakon egy durranást hallotam s láttam,hogy a hűn szerettet kutyám a földre rogy... szóval azt hiszem megértem,hogy mit érzel:S

Ha a szüleiddel probléma van, mindig csak arra gondolj, hogy egyszer ott fogod őket hagyni, munkád lesz s saját lakásod...
nem lesz rájuk olyan nagy szükséged.

2011.04.17. 21:12
Kata

Szia!

Én még Neked nem írtam, de most rá szántam magam. Eléggé elkeserítő ez a bejegyzésed... nagyon sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagy. :S Valami hasonló helyzetben vagyok én is, habár anyukámmal nekem nincs sok bajom. Biológia tagozatos vagyok és egyszerűen felháborítónak tartom ezt a "gyilkolászós" dolgot.  Kitartás! Otthon és az egész életben is!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 


17 és fél éves, mosolygós, könyvekben elmerülős, szemüveges - de túl hiú hordani, zenére elalvós, vágyakozós, koncertezős, alkoholizálásra hajlamos, ha ideges akkor cigizős, egyetemre készülős, könnyen megbántódós, szeretethiányos, szeretni akarós, halogatós, szép képeket és tájakat szeretős, vízpartra járós, néha féltékenykedős, gyümölcsöt evős, álmodozós, magyar és angol faktos, pókoktól és más rovaroktól félős, érzelmileg igen labilis, több embert különösen és őszintén szeretős.
sikító magány

 
suhanó életképek
Víz szisszen a zúgón: kőzsilipen át 
Zuborogva a sötét tóba hull. 
A felszínén egy abszurd hattyú-árny 
Függeszkedik. Az elme elborul: 
A tükörképet mélybe rántaná.
 
A nagy narancs nap lassan elmerül. 
Zord ciklopsz-szeme többé nem tekint 
A kopár tájra, mert látványa fáj. 
Felborzolt gondjaimmal varjúként 
Gubbaszkodom. Közel a téli éj.
 
A zörgő nádas talpig jégben áll. 
Rideg rézkarcként a szemembe fagysz. 
Már dér lepi haragom ablakát – 
Hogy sarjad újra, miféle vigaszt 
Talál reményem itt? Vad pusztaság.

Sylvia Plath: Téli táj, varjakkal

 
fátyolszerű hangfoszlány
 
hangtalan sóhaj

"Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek."






Ők az én varázslatosan szép pillangóim.

 
dermedt érzelemszilánkok

 

                                                                      


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA