|
|
Going down with this ship.
Talán érzéketlen bunkó vagyok, de mostanság sok embernek nem írok vissza azon a bizonyos programon, és ahogy azt illik, egy kicsit bűntudatom is van emiatt, de miért kellene olyasvalakivel beszélnem, akit nem kedvelek igazán? Hogy illedelmességből csevegjek Vele a mindennapokról, és a hogylétemről, ami valószínűleg nem is érdekli, csak Ő is udvariasságból felteszi ezt a kérdést? Miért nem jut ezen túl szinte senki? Miért van az, hogyha rámjön a gondolkodhatnék, bárkinek, akárkinek elkezdek hosszú sorokat pötyögni a meglátásaimról, a véleményemről, arról amit nem értek, és Ő egy vigyorgó fejjel válaszol? Ez milyen már? Arra gondoltam, talán valami butaságot írhattam, de visszaolvastam, és nem. Vagyis, szerintem nem. Mégis vigyorog. Nos, ez azért lehet mert Ő még nem elmélkedett olyasmin, és nincs is hangulata hozzá, ezért inkább odavág nekem egy ilyet, de akkor mi a francnak kellene egy olyan emberrel beszélgetnem, aki magasról tesz arra, hogy mit mondok, valószínűleg nem is veszi komolyan, mert ahhoz van hozzászokva, hogy a másik ember a nap huszonnégy órájában löki a hülyeséget, és ráadásul az iskolám alapján ítél meg, csak mert nekem sikerült még anno annyi pontot összeszednem, hogy nem olyan helyre kerültem, ahova még a négyszer bukott tanulókat is felveszik? Ez de szép hosszú kérdés lett.
Gondoltam megemlítem, hogy ma kikaptuk németből a próbaérettségit. Hát, a tanárnő nem volt elragadtatva, de az Ő hibája, mert múlt hétfőn meglepetésszerűen hozta be a feladatokat, holott keddről volt szó. Azért ahhoz képest szerintem nem lett rossz, a 113 pontból 84-et sikerült elérni. A hallással kapcsolatos feladatok, szóval mikor magnóról hallgattunk szöveget, az majdnem hibátlan lett, csak egy pontot vesztettem, mert a kiegészítős szöveg valami hihetetlen béna volt. Szóval, tudom hogy lehetett volna sokkal jobb is, tőlem most ennyire tellett. És ha belegondolok, ezek érettségi feladatok, ami majd csak két év múlva lesz, ahhoz képest jó. Mostanában megvan az erős négyesem németből. Emlékszem, az első évben a tanárnő nagyon mérges volt, és mindig nyaggatott hogy tanuljak végre. Egyszer kettes is lettem, pedig a nyelvek azért tényleg nem a nehéz tantárgyak közé tartoznak.
Ádis, remélem tisztában vagy vele, hogy ha sikerül rábeszélni anyát, én nem hagyom hogy igyál. És talán így a mindennapokban is bevezetem, hogy ha Te lerészegedsz, akkor én is. Ha már a saját egészséged nem érdekel.. De legalább egyszer igazán hallgathatnál rám, hiszen csakis jót akarok Neked. Tudod, hogy szeretlek.
"A csengőzsinór leereszkedett és fehér, átlátszó óriáskígyó lett belőle, a kígyó körülölelte, egyre szorosabban tekerődött köréje és egyre erősebben szorította, úgy hogy porhanyóssá őrölt tagjai recsegve letöredeztek, ereiből kifröcskölt a vér, beleömölt a kígyó átlátszó testébe s vörösre festette. "Ölj meg! Ölj meg!", akarta kiáltani szörnyű rettegésében, de kiáltása csak tompa hörgés lett. A kígyó felemelte fejét és hosszú hegyes izzó ércnyelvét Anselmus mellének szegezte, ekkor hirtelen éles fájdalom feltépte élete ütőerét és Anselmus eszméletét vesztette."
/E.T.A. Hoffmann - Az arany virágcserép/
Luke Pickett - Going down with this ship
Annyira tetszik.
| |
|
|
17 és fél éves, mosolygós, könyvekben elmerülős, szemüveges - de túl hiú hordani, zenére elalvós, vágyakozós, koncertezős, alkoholizálásra hajlamos, ha ideges akkor cigizős, egyetemre készülős, könnyen megbántódós, szeretethiányos, szeretni akarós, halogatós, szép képeket és tájakat szeretős, vízpartra járós, néha féltékenykedős, gyümölcsöt evős, álmodozós, magyar és angol faktos, pókoktól és más rovaroktól félős, érzelmileg igen labilis, több embert különösen és őszintén szeretős.
| |
|
Víz szisszen a zúgón: kőzsilipen át
Zuborogva a sötét tóba hull.
A felszínén egy abszurd hattyú-árny
Függeszkedik. Az elme elborul:
A tükörképet mélybe rántaná.
A nagy narancs nap lassan elmerül.
Zord ciklopsz-szeme többé nem tekint
A kopár tájra, mert látványa fáj.
Felborzolt gondjaimmal varjúként
Gubbaszkodom. Közel a téli éj.
A zörgő nádas talpig jégben áll.
Rideg rézkarcként a szemembe fagysz.
Már dér lepi haragom ablakát –
Hogy sarjad újra, miféle vigaszt
Talál reményem itt? Vad pusztaság.
Sylvia Plath: Téli táj, varjakkal
| |
|
|
Szia Chloé! Ugye nem baj ha kiraklak? :) Nagyon tetszik a lap.