Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár,
tátongó szívében szögesdrót,
csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán,
az Isten kertjében
almabort inhalál
...


Úgy hiányzol. Gyere vissza. Kérlek.

Valószínűleg sose fogom tudni éreztetni Veled, amit úgy igazán, itt, legbelül érzek, és ráébreszteni, hogy mikor azt mondom "szeretlek", az számomra nem csak egy jelentéktelen szó. Annyi mindent takar. Néha szomorúságot, fájdalmat, csalódottságot, gyakrabban boldogságot, szerelmet, odaadást. Nem egyszer megbántottál már, gyötrődtem amiatt, mert fontos vagy, mert szeretném ha nem történne Veled semmi baj, és mégse hallgatsz rám. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon én csinálok-e valamit rosszul, amiért soha nem sikerül, másnak mégis. De legalább ez a valaki más képes hatni Rád, és életben tartani. Hálás vagyok Neki, még ha nem is mutatom ki kellőképpen. Minden egyes könnycsepp ellenére, boldog vagyok amiért szerethetlek, és itt vagy nekem. Sajnálom hogy nem olyan érdekes a társaságom, mint néhány embernek és nem lehetek teljesen olyan, amilyennek látni szeretnél. Azért is bocsánatot kérek, amiért idegesítelek, folyton féltékeny vagyok minden új ismerősödre, akit egy kicsit is közelebb engedsz magadhoz vagy amiért állandóan a nyakadon lógok, és a magaménak akarlak tudni. Ilyet nem szabadna, de nem is hagyod, így ezzel végülis nincsen semmi gond.
Azt az ígéretet, amit még régen tettem Neked, most már nem leszek képes betartani. Egyszerűen nem tehetem, nem tudnék úgy élni tovább. Érted élek, ha Te nem lennél, mégis mim maradna?

Bizony, megint itt vagyok, hogy írjak a semmiről, csak mert már ketten-hárman nyaggattatok vele. :) Jó újra itt lenni, de abból amit így kigondoltam fejben, hogy mit is szeretnék leírni az elmúlt pár hónapból, most hogy belekezdtem, jó messzire elszállt minden.
Azt biztos mindenképp el akartam mondani, hogy március végén ott voltam életem első 30Y koncertjén, ami fergeteges volt, csak kár hogy mindig hamarabb el kell indulnunk, mert Esztit nem engedik sokáig, nélküle pedig nem az igazi. Ez van, a lényegről azért nem maradtunk le. Kétségtelen hogy a Bogozd ki élőben sokkal jobb, mint bárhol máshol, és a Pécsi tánctanárt is igen nagy élvezettel énekelgette a közönség. Azóta voltam még három koncerten, egy hétvége alatt. Nekem egyik se tetszett igazán, és észrevettem, hogy többen úgymond "tartanak" attól a helytől, és ezért nem mennek oda (illetve van olyan ismerősöm, akit nem is engednek el). Az Armstrong az a tipikus hely, ahova a kemény rockerek és punkok járnak, legalábbis ilyen azoknak az embereknek a fejében, akik még soha életükben nem mentek le oda. Most már ott is sokkal inkább fiatalok vannak, akiknek tulajdonképpen nem számít, hogy ki hogy néz ki, amíg nem köt bele senkibe. Bár nem hátrány, ha az ember lánya nem flitteres felsőben táncikál a rockzenére, mert ilyenre is volt már példa. Bátor.
Hm, na akkor áttérek a hétvégére. Pénteken két embernek sikerült felnyitnia a szemem, és most már komolyan nem leszek olyan elnéző másokkal, mint eddig. Nem éri meg, sokan csak önmagukkal törődnek, az már másodlagos hogy mit érez az, akit a barátjuknak neveznek. Mondhatnám hogy ez is egy ilyen dolog, de ebbe sehogy nem tudok beletörődni. Nem vagyok képes megérteni a viselkedését, hogy mit miért tesz, és hogy tulajdonképpen mi a célja mindezzel. Tényleg nem értem.
Szombaton volt egy kisebb családi találkozó, amit én mindig is utáltam. Ez most annyiban volt más, hogy az unokatesóméknak lett egy kiskutyájuk, és Lora édibédi tünemény, ahhoz képest hogy kutya és össze-vissza harapdált, de neki még elnézhető. Bár én nem hiszem, hogy kifejezetten örülnék, ha rólam neveznének el bármilyen állatot, de valaki így fejezi ki a szeretetét.

- Törölve -
Néha jobb nem közzétenni valamit, hátha a másik megbántódik. Bármennyire rosszul esik néha, hogy ennyire nem törődsz velem, én nem szeretnék Neked fájdalmat okozni. Abban a 332 szavas fel nem töltött jegyzetben mindent kiírtam magamból, ami fájt, majd átgondoltam, és töröltem az egészet a francba. Jobb ez így. A lényeg, hogy hiányzik az a lány akivel régen olyan jó barátok voltunk. Megváltoztál, újra, de most rossz irányba. És a legszomorúbb, hogy ebből semmit nem veszel észre.
Az egész osztályban rajtam kívül nagyjából három embernek tetszett még Az arany virágcserép. Mert hogy túlságosan elvont. Őszintén nem értem, miért ilyen kritikusak ezzel a könyvvel, szerintem a kötelezők közül ez volt eddig a legkellemesebb. Könnyen lehetett olvasni, érdekes is volt, nem olyan reális és drámai, mint a többi. Hát, úgy látszik Ők ilyen földhözragadtak, amivel nincs is különösebb gond, mert van akinek ez tetszik, van akinek az, de miért akarják meggyőzni a másikat arról, hogy már pedig Hoffmann alkotása hülyeség, és szépen, nőiesen: egy nagy szar? Ez ugyanolyan, mint a tolerancia. Senki nem kéri, hogy szeresse, csak tűrje el hogy létezik olyan is, aki más véleményen van. Szerintem ez nem lenne olyan egetrengetően nagy elvárás, hogy lehetetlen legyen teljesíteni.
Ha már szóba került a tolerancia: Amazon mutatott tegnap egy videót, ahol értelmesebbnél értelmesebb emberek vitatkoztak egymással az emo, és a punk stílusról. Azt hiszem náluk azért megfelelőbb személyeket is találhattak volna. Az egész úgy kezdődik hogy az "emócionális" (ami nem mellesleg teljesen ugyanaz, mint az emo, de ő azért kikéri magának hogy nem ez, hanem amaz, hát legyen úgy) fiú már nem is vallja annak magát. Innentől kezdve aztán tényleg nagyon hiteles a szónoklata. Nem azt mondom, van igazság abban, amit mond, mert sok "emo" valóban letagadja az addigi stílusát, ha olyan emberek közé kerül, akik azt nem tolerálják, ahelyett hogy kiállnának amellett amik - vagy amik nem, mert ugye elég nagy divat lett. Később látható a kis felugró részben a punk srác véleménye, hogy a másik fiú műveletlen. Nos, én szánakozva hallgattam végig, valószínűleg neki más fogalom lehet az értelem, és a műveltség. Jött az idióta példáival, hogy ő ilyen meg olyan 14 évest látott, de egy egész stílust nem lehet megítélni egy-két ember alapján. Szerintem. A műsor tetőpontja viszont kétségkívül az volt, mikor bejött az anyukája, aki rocker és volt egy olyan mondata, hogy "inkább punk legyen, mint emós". Mert ő aztán tudja. Komolyan, biztos még több tapasztalata van ezzel a stílussal kapcsolatban, mint a drága fiának. A médiában általában nem azért szoktak szerepelni a stílusirányzatok, hogy bemutassák milyen jó, hanem kiragadnak belőle minden rosszat, minden tévhitet és azokat reklámozzák folyamatosan. Így nem csoda, hogy ennyi előítélet születik, holott közöttük is nagyon-nagyon sok rendes ember van, már ha azokat nézzük, akik valóban azok, amiknek vallják magukat.
A műsorral kapcsolatban pedig, ez rosszabb, mint a Mónika show. Ekkora baromságokat még ott is ritkán adnak le, de ugye ez Magyarország, erre vevők az elcsökevényesedett agyú emberek. Ezt figyelembe véve, már nem is csodálkozom annyira, hogy Az arany virágcserépnek nincs mindent elsöprő sikere az évfolyamban. Béke.

surrender to my love
sacrifice your soul
your picture in the frame
is fading like a ghost
never say goodbye
never be alone
never say goodnight
never say die..

drink this blood and we'll become immortal baby
this love, is breaking the one last
/The Rasmus - Immortal/

Talán érzéketlen bunkó vagyok, de mostanság sok embernek nem írok vissza azon a bizonyos programon, és ahogy azt illik, egy kicsit bűntudatom is van emiatt, de miért kellene olyasvalakivel beszélnem, akit nem kedvelek igazán? Hogy illedelmességből csevegjek Vele a mindennapokról, és a hogylétemről, ami valószínűleg nem is érdekli, csak Ő is udvariasságból felteszi ezt a kérdést? Miért nem jut ezen túl szinte senki? Miért van az, hogyha rámjön a gondolkodhatnék, bárkinek, akárkinek elkezdek hosszú sorokat pötyögni a meglátásaimról, a véleményemről, arról amit nem értek, és Ő egy vigyorgó fejjel válaszol? Ez milyen már? Arra gondoltam, talán valami butaságot írhattam, de visszaolvastam, és nem. Vagyis, szerintem nem. Mégis vigyorog. Nos, ez azért lehet mert Ő még nem elmélkedett olyasmin, és nincs is hangulata hozzá, ezért inkább odavág nekem egy ilyet, de akkor mi a francnak kellene egy olyan emberrel beszélgetnem, aki magasról tesz arra, hogy mit mondok, valószínűleg nem is veszi komolyan, mert ahhoz van hozzászokva, hogy a másik ember a nap huszonnégy órájában löki a hülyeséget, és ráadásul az iskolám alapján ítél meg, csak mert nekem sikerült még anno annyi pontot összeszednem, hogy nem olyan helyre kerültem, ahova még a négyszer bukott tanulókat is felveszik? Ez de szép hosszú kérdés lett.
Gondoltam megemlítem, hogy ma kikaptuk németből a próbaérettségit. Hát, a tanárnő nem volt elragadtatva, de az Ő hibája, mert múlt hétfőn meglepetésszerűen hozta be a feladatokat, holott keddről volt szó. Azért ahhoz képest szerintem nem lett rossz, a 113 pontból 84-et sikerült elérni. A hallással kapcsolatos feladatok, szóval mikor magnóról hallgattunk szöveget, az majdnem hibátlan lett, csak egy pontot vesztettem, mert a kiegészítős szöveg valami hihetetlen béna volt. Szóval, tudom hogy lehetett volna sokkal jobb is, tőlem most ennyire tellett. És ha belegondolok, ezek érettségi feladatok, ami majd csak két év múlva lesz, ahhoz képest jó. Mostanában megvan az erős négyesem németből. Emlékszem, az első évben a tanárnő nagyon mérges volt, és mindig nyaggatott hogy tanuljak végre. Egyszer kettes is lettem, pedig a nyelvek azért tényleg nem a nehéz tantárgyak közé tartoznak.
Ádis, remélem tisztában vagy vele, hogy ha sikerül rábeszélni anyát, én nem hagyom hogy igyál. És talán így a mindennapokban is bevezetem, hogy ha Te lerészegedsz, akkor én is. Ha már a saját egészséged nem érdekel.. De legalább egyszer igazán hallgathatnál rám, hiszen csakis jót akarok Neked. Tudod, hogy szeretlek.

"A csengőzsinór leereszkedett és fehér, átlátszó óriáskígyó lett belőle, a kígyó körülölelte, egyre szorosabban tekerődött köréje és egyre erősebben szorította, úgy hogy porhanyóssá őrölt tagjai recsegve letöredeztek, ereiből kifröcskölt a vér, beleömölt a kígyó átlátszó testébe s vörösre festette. "Ölj meg! Ölj meg!", akarta kiáltani szörnyű rettegésében, de kiáltása csak tompa hörgés lett. A kígyó felemelte fejét és hosszú hegyes izzó ércnyelvét Anselmus mellének szegezte, ekkor hirtelen éles fájdalom feltépte élete ütőerét és Anselmus eszméletét vesztette."
/E.T.A. Hoffmann - Az arany virágcserép/

Luke Pickett - Going down with this ship
Annyira tetszik.